top of page

A hagyományos székely csűr ismertetése

 

Használat

Ma a csűröket háziállatok tartására, takarmány tárolására, régen a gabona cséplésére is használták.

A mai csűr formája a takarmánytároló és az istálló épülettípusok ötletes összeépítéséből jött létre.

Régen a szarvasmarhákat, lovakat és juhokat havasi legelőkön ridegtartásban tartották székelyföld hegyvidéki részein egész évben.

A XIX.-sz. végétől kezdve kezdődik a szarvasmarhák kizárólagos istállóban való tartása, ősztől tavaszig, ettől kezdve jelennek meg a nagyobb méretű tágas csűrök és istállók.

A csűrök mérete összefügg az állatok havasi legelőkön való tartásának hosszával, minél hosszabban lehet kint tartani a legelőkön, a melegebb időjárás miatt, pl. Nyárádmentén, annál kisebbek a csűrök. Minél zordabb az időjárás, annál rövidebb ideig lehet kint tartani az állatokat a legelőkön, annál több takarmány felhalmozására van szükség, tehát annál nagyobbak a csűrök, mint például Csíkban vagy Gyergyóban. A disznóknak, baromfinak ólak és pajták épülnek akár a csűrön belül leválasztva, akár a csűrtoldalékként, vagy esetleg külön építményben.

A csűrt kezdetben csak a gabona cséplésére, tisztítására, és a szálas takarmány tárolására használták.

Az állatok később kerültek a csűr épület istálló vagy pajta részébe.

A kisgazda alaprajzilag komplexebb és kisebb csűrt épített, mert minden funkciót egy épületbe zsúfolt, míg a nagygazda funkcióként különálló és alaprajzukban egyszerűbb több gazdasági épületet telepített a telkére.

A csűr árnyékos, tágas tere szövés-fonás, fafaragás és egyéb mesterség űzésére, sőt lakodalmak tartására is alkalmasnak bizonyult.

 
Forma, anyaghasználat
 

A legrégebbi csűrök, hántolt borona-rönkökből épültek, sátortetős (a székelyek ezt a tetőformát kerekfedélnek hívják) előbb szalma, zsúp majd később zsindely- dránica- deszkafedéssel, a XX. század elejétől pedig cserép fedéssel. A XIX. század végén betiltották a szalma és zsúp fedést, ettől kezdve terjedt el a zsindely dránica, deszka majd a cserép használata. A zsindelyt a székely nem szerette a csűrön mert nem volt olyan tartós mint a házon, ahol a füstpadlás miatt a füst járta.

A tetőformák időben változtak, az eredeti ősi tetőforma a sátortető volt, később terjedtek el a nyereg- és vízvetős tetők, a csonkakonyt tető, illetve az utóbbi kettő kombinációja a csonkakontyos vízvetős tető, legújabb tetőforma pedig a féltető, de ez utóbbit csak keskenyebb színeknél vagy pajtáknál alkalmazzák, a szélesebb csűröknél már nem. A tetők dőlésszöge is időben változott, ezt a változást a tetőfedőanyagok változása idézte elő, a kezdeti nagyon meredek magastetők idővel egyre alacsonyabbak lesznek.

A csűrök fotóinak adatbázisát a jellegzetes tetőformák szerint is lehet böngészni a "A csűrök formái, típusai" című oldalon, az "tetőforma" szűrőt használva, lásd itt.

 

A csűr belső terei

A csűr általában egy nagy csűrkapuval rendelkezik mögötte található a csűrköze, (más nevén: szérű vagy csűr). A cséplésre szánt tér volt ez, amikor még kézzel, cséphadaróval csépelték a gabonát. Ma leginkább a szénás szekér rakodására használják ezt a teret. A tágas kapun a takarmánnyal megrakott szekérrel beállnak a csűrközére és onnan lerakják a száraz termést.

A csűrkapuval szemközti oldalon is volt általában egy hátsó kiskapu. Elég sok csűrön a hátsó kapu éppolyan nagy mint az első kapu, az ilyet kettős bejáratú csűrnek nevezik.

A csűrköze átjárhatósága a szűkebb telekméretek elterjedésével amiatt is hasznosnak bizonyult, mivel a hátsókert felé biztosított hátrajárást, és a csűrt már nem lehetett oldalról megkerülni.

A csűrköze magas tér volt, átlag magassága 4 m, mert szükséges volt hogy a megrakott szénásszekér beférjen illetve itt kellett dolgozni a 2,10 m hosszú cséphadaróval is.

 

Kezdeti formájában a csűr két vagy három osztatú volt, istálló nélkül, a csűrköze mindkét, vagy csak az egyik oldalán az odor tereivel. Ezeket nevezték kétodros vagy egyodros csűröknek.

Amint az istálló bekerült a csűrbe, kiszorította az egyik odor, esetleg mindkét odor helyét.

Az odor rész egy váll- vagy derékmagas mellvédfallal a csűrközétől elválasztott tér, ahol valamikor a kévékbe kötött gabonát tárolták. Ezen kívül a többi takarmányt a csűr padlásterén az istálló és pajták fölött egy nyitott takarmánytároló térben a csűrhíjában vagy felső odorban tárolták.

A csűrköze felett esetleg az odor felett is a falak felső magasságában néhány rögzítetlen gerendát találunk (állásgerendákat vagy csépütőfákat), arra az esetre hogy többféle gabonát, szénát és egyéb takarmányt lehessen egymástól elkülönítve raktározni.

A csűrhíja a takarmánytároló tér igény szerinti megnövelését biztosította.

A kézi cséplések idején külön tároló (ketrec) volt építve a csűr mellett a polyva tárolására, a cséplés kiszorulásával mára ez a funkció és a hozzátartozó tér is eltűnt.

A csűr oldalához toldott vagy egybeépített szekérszínben, árnyékaljában tartották a széna és gabonahordáskor használt szekeret. Ennek padlásán szerszámokat, bútorféléket és eszközfát tároltak.

 

A csűr tereinek padozatai: döngölt agyag, a XX. sz-tól hídlás, ez vastag pallódeszkákból volt kialakítva, a csűrközén és az istállóban.

A döngölt agyagpadlót csűrdöngölő mulatságok alkalmával döngölték a végleges formára.

Az istálló részen hídlás van, alatta csatorna, amelyen át a trágyalé a csűr melletti trágyagödörbe folyik. Az istálló külső és hátsó oldalfalán trágyakiürítő kisebb nyílást szoktak elhelyezni.

A jászol az istálló csűrköze oldalfalán található, a falat etetőnyílásokkal látják el. A jászol felett helyezték el a sarogját, egy döntött létraszerű szerkezetet a jászol feltöltésének a megkönnyítésére.

A csűr különböző terei vagy a szerkezeti elemei hosszanti irányban több részre tagolják a csűrt.

A tagolás függvényében beszélhetünk egy, két, három vagy annál több osztatú csűrről.

A hosszanti falak tetején kereszt irányban összekötő fa gerendákat találunk amelyek a tetőszarufák falakra nehezedő oldalnyomásának a megkötésére szolgálnak. Gyakran ezen gerendák a falon kívül konzolos ereszben végződnek. Rájuk támaszkodik a tetőzetet tartó, falsíkon kívüli, talpszelemen gerenda.

Az istállók általában alacsonyak, (átlag 1,80 m magasak) a mennyezetük gyakran látszógerendás agyagtapasztásos deszka- vagy pallófödém. Téglacsűrök esetében ez gyakran poroszsüveg födém.

Lejtős területre épült csűrnél a juhistállók padlószintjét úgy oldották meg hogy a külső terepszintnél magasabbra de a csűrpadlóval egyszintbe kerüljön. Fapadozattal készültek, a trágyalé a padozat deszkái között az alatta lévő üres térben elfolyt, így a padló tiszta és száraz maradt, a gyapjú nem piszkolódott.

 

A csűr külső oldalán is találhatunk egy eresz alá beépített kisebb tárolóteret, amely a tetőszerkezetről van lecsüngetve vagy az istállófödém kinyúló gerendái fölé van beépítve. Ez egy szellős tárolótér amit sarjúszárítónak vagy sarjútartónak neveznek. „Ami a legbecsesebb csemegéje az apró marhának, azt teszik ide, az üde friss kerti sarjút, luczernát, erdei szénát. Ha beteg marha van hát kéznél legyen” (Szinte)

A csűrök belső tereire képek találhatóak a "A csűrök részletei" című fejezetnél , a "részlet típusnál" a "belső tér" szűrőt használva, lásd itt.

 

Falazat

A boronafalú csűrök falazata a falak illesztéseinél beróvással történt, erre két módozatot találunk: Az egyik a kerek róvás, mikor minden egyes fagerenda felső részét csapolják be fejszével, az illesztésnek ezt a módszerét a hántolt és faragatlan boronafa (rakófa) esetében alkalmazzák, ebben az esetben a gerendák végei továbbnyúlnak gerezdbe.

A XIX sz. végétől a kézifűrész elterjedésével megjelenik az újabb illesztési mód a fecskefarkas vagy farkasfogas csapolás. A négyzetes keresztmetszetűre bárdolt vagy vízi-fűrésszel fűrészelt boronafák összecsapolására szolgált.

Bizonyos régiókban elterjedt a favázas vagy zsilipes falszerkezet is. Ilyenkor a fából készült szerkezeti váz közeit tapasztott sövényfonallal, boronafával vagy deszkával tömítették.

A tégla falazatokat kisméretű tömör téglából építették, látszónak hagyták vagy vakolták és meszelték. A téglafalazatoknál gyakran a falsíkból kiugró merevítő pilléreket építettek téglából, hogy a fal kellően stabil legyen. A nagyobb nyílások fölé téglaíveket építettek. A terméskő falazatokat általában látszónak hagyták, ritkábban vakolták. A nyílások köré és fölé faragott kváderkő keretet építettek.

A falazati elemek gazdag változatosságára további képek találhatóak a "A csűrök részletei" című fejezetnél , a "részlet típusnál" a "falazat" szűrőt használva, lásd itt.

 
Sarjúszárító

A csűr külső oldalán is találhatunk egy eresz alá beépített kisebb tárolóteret, amely a tetőszerkezetről van lecsüngetve vagy az istállófödém kinyúló gerendái fölé van beépítve. Ez egy szellős tárolótér amit sarjúszárítónak vagy sarjútartónak neveznek. „Ami a legbecsesebb csemegéje az apró marhának, azt teszik ide, az üde friss kerti sarjút, luczernát, erdei szénát. Ha beteg marha van hát kéznél legyen” (Szinte)

A sarjúszárítók gazdag változatosságára további képek találhatóak a "A csűrök részletei" című fejezetnél , a "részlet típusnál" a "sarjúszárító" szűrőt használva, lásd itt.