E S Z T Á N Y   É P Í T É S Z I R O D A

A kőből, fából és téglából épült csűrök mesteri szerkezete, látványos tömege a mai napig meghatározzák a székely falu képét.

A hagyományos gazdálkodás változásával egyre több csűr marad üresen vagy bontódik el. A csűr építészeti értéke, faluképi szerepe indokolja megőrzésüknek fontosságát, cselekvésre bíztat.

A hagyományos székely csűr egyszerű szépsége, aránytartó formálása, a szerkezetek és díszítések szerves egysége és természetes, őszinte anyaghasználata évszázados értéket képvisel, iránymutató számomra. 

Az évszázadok folyamán mindig kissé változott a gazdasági épületek funkciója, írott források a témában a XVI. századig találhatóak.  A legtöbb adat boronákból vagy keményfa ágasokra épített, koszorús, szarufás, rakófás vagy sövényfalas csűröket említ, melyeket szalmával vagy zsindellyel fedtek. Az írott források azt bizonyítják, hogy a XVII–XVIII. században Székelyföldön már a földműves lakosság tulajdonában is léteztek azok az alapvető csűrtípusok, melyekkel a XIX. század végétől napjainkig a vidék falvaiban találkozhatunk. Eleinte a csűröket csak takarmánytárolásra és cséplésre használták, az állattartásban a gyakorlat a havasi legelőkön és ugarokon való ridegtartás volt. A szarvasmarhák kizárólagosan istállóban való tartására fokozatosan a XIX. század végétől kezdődően tértek át, ez a folyamat befolyásolta a melléképületek, ezen belül a csűrök és istállók méret- és számbeli fejlődését is, ettől kezdődően hangsúlyosan uralják a vidék falvainak építészeti képét a nagy méretű tágas csűrök és istállók. A csűrök egymástól kissé eltérő formában épültek tájegységek szerint, jellemző építőanyagai: a terméskő, boronafa, és kisméretű tömör tégla.

A székelyföldi csűrök történeti kialakulását lásd alább a "Hagyományos székely csűr ismertetése" c. fejezetnél vagy a "Csűrjeink újrahasznosítása" című kiadványunkban, a "Történeti kép" fejezetnél, lásd itt

A képek jó része Hargita Megye Tanácsa Faluképvédelmi Programjának köszönhető!